Friss hírek

20 éves a miskolci Regionális Civil Központ Alapítvány

A hernádvécsei Hotel Vécsecity gyönyörű épületében tartott 20 éves évfordulója alkalmából szakmai konferenciát a Regionális Civil Központ Alapítvány, a proHáló hálózat tagja. A konferencián Demeter László országgyűlési képviselő mellett a meghívott vendégek méltatták és köszöntötték az Alapítványt, majd szakmai előadások hangzottak el a társadalmi esélyteremtésről, az ipar 4.0-ról, robotizációról, és munkapiaci trendekről, a társadalmi innováció szerepéről a felzárkóztatásban, a civilek szerepéről a foglalkoztatásban.

Tags: 

Megjelent DVD-n Nyírmártonfalva első falukönyvének elkészítését bemutató film

Nyírmártonfalva első falukönyvének jellemzője és legfőbb értéke, hogy helyi emberek írták, helyi embereknek, helyi emberekről. A Falukönyv Írók Körének az volt a célja, hogy emlékekből összegyűjtsék, leírják és közreadják a település múltjának mozaikjait, úgy, ahogyan azt az ott élők átélték, és ahogyan az emlékezetükben megőrizték. A könyv megjelenésén túl fontos volt számukra az "út", amelyet bejárt a közösség, és az élmények, amelyeket megírás közben átélhettek.

Megjelent Nyírmártonfalva első falukönyve

2016. november 18-án bensőséges ünnepség keretében átadták Nyírmártonfalva első falukönyvét a helyi művelődési házban.

A falukönyv jellemzője és legfőbb értéke, hogy helyi emberek írták, helyi embereknek, helyi emberekről.

Kiadványunk tisztelgés az elődeink előtt, akik itt vannak a tekintetünkben, a gesztusainkban, normáinkban, és mind abban, ahogyan éljük az életünketUgyanakkor iránytű is a mának és reményeink szerint gazdag örökség a jövőnek.

Karácsony

A proHáló Hálózat évégi találkozója ebben az évben Miskolcon zajlott, 2015.december 10-11-én, a Regionális Civil Központ Alapítvány szervezésében.

A találkozón sor került a szokásos szakmai évzárásra, és a jövői évi tervek megalapozására. 2015-ben hálózatunk bővült egy tag szervezettel, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvánnyal, 4 alkalommal tartottunk szakmai megbeszélést Salgótarjánban, Budapesten, Egerben és Miskolcon.

Idén is, mint minden évben karácsonyi ünnepléssel, meghitt hangulattal, baráti beszélgetésekkel zártuk az évet.

Ezúton szeretnénk minden kedves partnerszervezetnek és érdeklődőnek boldog karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdad új évet kívánni a proHáló tagszervezeteinek nevében!

Kedves Partnereink!

A Google for Nonprofits (Google Nonprofit Szervezeteknek) mától már elérhető!
Arra jogosult nonprofit szervezetek most ingyenesen juthatnak hozzá a Google Apps csomaghoz (ennek része pl. a Gmail, Naptár és a Google Drive) és további Google-termékekhez (Google Ad Grants havonta max. 10 ezer USD AdWords hirdetési lehetőséggel, prémium hozzáférés a YouTube-hoz) a Google Nonprofit Szervezeteknek programon keresztül.

Átláthatóbbak lesznek az 1%-os felajánlások

Az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének (ASZÖT) javaslata alapján idén minden SZJA 1%-ot felajánló magánszemély rendelkezhet úgy, hogy nevét és postai illetve elektronikus levelezési címét a kedvezményezettel közöljék. A törvényváltozás óriási lehetőséget teremt a civil szervezeteknek, mivel így megnyílik számukra a lehetőség, hogy az adományozók közvetlen és pontos tájékoztatásával növeljék az átláthatóságot és bizalmat.

Kertészet segít a fogyatékkal élőknek

A Fogyatékosság-barát Munkahely címet idén első kisvállalkozásként a fővárosi Borhy Kertészet kapta. Az itt tartott munkapróbák a kert pozitív, nyugalmat árasztó kisugárzását hasznosítják. A Rádió Orient műsorában Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója és Borhy Bernadett a kertészet vezetője mutatta be a fogyatékkal élők munkaerőpiaci boldogulását támogató kezdeményezéseket.

Péntekig lehet pályázni a fogyatékos hallgatók ösztöndíjprogramjára

E hét péntekig lehet pályázni a fogyatékos hallgatók ösztöndíjprogramjára - közölte a Miniszterelnökség a kormány honlapján.
Péntekig lehet pályázni a fogyatékos hallgatók ösztöndíjprogramjára

A fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramjának célja, hogy "szakirányú munkatapasztalat-szerzést biztosítson azoknak a fogyatékos felsőoktatási hallgatóknak, akik szakmailag elhivatottak, munkatapasztalattal még nem rendelkeznek és elkötelezettek a nemzeti közigazgatás iránt" - írták.

2015. évtől jön az elektronikus eljárás a civil szervezetek nyilvántartási ügyeiben

„Január 1-jétől bevezetik az elektronikus eljárást a civil szervezetek nyilvántartási ügyeiben
 – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint jövőre a civil nyilvántartási eljárásokban nemcsak lehetőség,
hanem egyes szervezetekre nézve kötelező lesz a kérelmek elektronikus úton való előterjesztése.

Jövő évtől jön az elektronikus eljárás a civil szervezetek nyilvántartási ügyeiben

„Január 1-jétől bevezetik az elektronikus eljárást a civil szervezetek nyilvántartási ügyeiben
 – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint jövőre a civil nyilvántartási eljárásokban nemcsak lehetőség, 
hanem egyes szervezetekre nézve kötelező lesz a kérelmek elektronikus úton való előterjesztése.

Elő a telefonokkal, jön az adakozó kedd

December 2-án indult az adakozó kedd: a NIOK Alapítvány országos kampányt indított, melynek keretében telefonhívással és SMS-küldéssel lehet adományozni különböző szervezetek részére.

„Legyen egy nap, amikor minden az adakozásról, az adományozásról, a jótékony cselekedetekről szól” – írja a Giving Tuesday – adakozó kedd, 2014. kampány alkalmából a NIOK Alapítvány.

Légy részese a perei csodának!

A SZIA InDaHouse Hungary perei programja gyakornokokat és önkénteseket keres, kisgyerekekkel (0-6 évesek), gyerekekkel és kamaszokkal (6-18 évesek) való játékhoz, illetve tanuláshoz, valamint a leendő társadalmi vállalkozásunk felnőttjeivel való angol tanuláshoz, vállalkozói, vendéglátói ismeretek átadásához!

Az alapítvány felhívása

A Szociális Innováció Alapítvány InDaHouse Hungary nevű csoportja új önkénteseket és gyakornokokat keres!

Amit kapsz

Civil érdekérvényesítés képzés és konzultáció környezeti ügyekkel foglalkozó civil szervezetek számára

2014. november 25.
Magyar Természetvédők Szövetsége
Budapest, 2014. december 10. – szerda – 10 óra. A Fenntarthatóság Felé Egyesület, a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért és a Magyar Természetvédők Szövetsége képzése.
Esemény időpontja:
2014. december 10.
Helyszín:
Budapest, MTVSZ iroda, IX. ker., Üllői út 91/b. III. 21.

A kultúra napszámosa

Az idei Közösségi Filmszemlén nagydíjat nyert A kultúra napszámosa című film. A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület XIV. alkalommal hirdette meg a Közösségi Filmszemléjét, idén Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró tiszteletére. 
A zsűri nagydíját és a Duna TV különdíját Zajti Gábor A kultúra napszámosa c. dokumentumfilmje kapta, amelyben pályatársak, barátok és egykori munkatársak emlékeznek vissza Kováts Flóriánra. 

Októberi találkozó

Az Egri Civil Kerekasztal az Egri Civil Házban október 9-én késő délután találkozót szervezett Eger Megyei Jogú Város polgármester jelöltjeivel. A találkozón részt vett Dr. Csarnó Ákos, Habis László, Mirkóczki Ádám, Dr. Nyíri Iván és Dr. Szalóczi Géza. A jelöltek a rendkívüli ülésen ismertették a civil szervezetekkel tervezett együttműködési elképzeléseiket. Tájékoztatták a jelenlévőket a város civil szervezeteivel történő kapcsolattartási szándékaikról, az önkormányzat bizottságaiban tervezett szavazati jogú szakértői részvétel lehetőségeiről.

Októberi találkozó

Az Egri Civil Kerekasztal az Egri Civil Házban október 9-én késő délután találkozót szervezett Eger Megyei Jogú Város polgármester jelöltjeivel. A találkozón részt vett Dr. Csarnó Ákos, Habis László, Mirkóczki Ádám, Dr. Nyíri Iván és Dr. Szalóczi Géza. A jelöltek a rendkívüli ülésen ismertették a civil szervezetekkel tervezett együttműködési elképzeléseiket. Tájékoztatták a jelenlévőket a város civil szervezeteivel történő kapcsolattartási szándékaikról, az önkormányzat bizottságaiban tervezett szavazati jogú szakértői részvétel lehetőségeiről.

Oldalak