Mások tapasztalataiból tanulni.

Tanulni, tanulmányozni indultak  a Kecskeméten működő civil kerekasztalok delegáltjai  egy háromnapos tanulmányút keretében Székesfehérvárra és Szombathelyre.

A civil munkatársak első állomásként a Székesfehérváron működő civil kerekasztalok munkájával ismerkedtek meg. Ebben a  Fejér megyei Civil Szolgáltató Központ munkatársai voltak segítségünkre, akik szervezetileg a Proháló munkaközösségének is tagjai. Élménydús előadásban mutatták be az első lépéseket a kistérségi hétvégék keretében megtartott közösségi lépésekről, a helyi fejlesztések eredményeiről.

Elekes Rita a szociális kerekasztal  kezdeményezésében létrejött lakótelepi játszótérről beszélt. Kovács György és  Kriston  Renáta a szolgáltatásaikról és a civil együttműködésekről beszélt.

A tanulmányúton érdekes tapasztalást adott az informális keretek között működő valamint a Szombathelyen működő  Szövetségbe formalizálódott kerekasztalok munkájának összehasonlítása.

Lehet így is, lehet úgy is, a tanulság mindenképpen az, a civil együttműködéseket generálni, összefogni szükséges, amelyekhez a kezdeményező személyek, szervezetek munkája elengedhetetlen.

Köszönjük Civil Barátainknak a kellemes élményeket!

 

Budai Kati

Alföldi Civilekért Alapítvány Kecskemét