Reply to comment

X. CIVIL FÓRUM 2008. – Ahol a civilek összefognak

Kolozsvár, Civil FórumA proHáló három tagja vett részt a romániai magyar civil szervezetek hagyományos éves találkozóján, az idén 10. Civil Fórumon, Kolozsvárott. A Fórumon két előadást is tartottunk, a proHáló hálózati munkájának és kommunikációjának tapasztalatairól, illetve az egri Közösségi Alapítvány jelenlegi helyzetéről.

A találkozó egyik fontos eredménye a két hálózat, az MCSZESZ és a proHáló kapcsolatainak elmélyülése.
A következő évben - a proHáló nemzetközi munkacsoportjának szervezésében - közös megbeszélést tervezünk Erdélyben, ahol a két hálózat kapcsolódási pontjainak, a közös munkának és közös pályázatok lehetőségeinek feltérképezése lesz a fő feladat.

Program
Kolozsvár – Kolozsvári Unitárius Kollégium
2008. december 5–6.

December 5. Péntek

14.00–14.20 Megnyitó, köszöntők
Csáki Rozália, Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány, elnök, Székelyudvarhely
Balázs Zoltán, református lelkész, Pro Erked Egyesület, elnök, Szilágyerked
14.20–14.40 Vezetők a civil szektorban – avagy milyen ember az értékünk?
Kinyik Margit, Szocio East Egyesület – Szociális Szolgáltató és Módszertani Központ, ügyvezető, Nyíregyháza
14.40–15.00 A megújulás lehetősége, ajánlások civileknek
Balla Zoltán, Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete, elnök, Székelyudvarhely
15.00–15.20 Közszolgálatok kiszerződése civil szervezeteknek
Dr. Jenei György, Budapesti Corvinus Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Közszolgálati Tanszék, egyetemi tanár
15.20–15.40 Közszféra és helyi partnerségek
Dr. Bodó Barna, Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége, elnök, Temesvár
15.40–16.00 Strukturális Alapok civileknek
Balogh Márton, Civitas Alapítvány, területi igazgató, Kolozsvár

17.00–17.20 Önkéntesség – a civil társadalom meghatározó erőforrása
F. Tóth János, Önkéntes Központ Alapítvány, szakmai igazgató, hálózati programvezető, Budapest
17.20–17.40 Az önkéntesség helyzete és jogi szabályozása Romániában
Cristina Rigman, Pro Vobis Országos Önkéntes Központ, ügyvezető igazgató, Kolozsvár
17.40–18.00 Vállalatok és civil szervezetek együttműködésének szükségletei és motivációi
Ioanan Braşovean, Közösségi Kapcsolatokért Egyesület, programkoordinátor, Kolozsvár
18.00–18.20 Hálózatépítés a civil társadalomban – közösségi részvétel, kommunikációs eszközök, források
Bárdos Ferenc, Életfa Környezetvédő Szövetség, elnök, Eger
18.20–18.40 Civil utak a nyilvánosság felé
Barát Tamás, Magyar Újságírók Országos Szövetsége – Kommunikációs és PR Szakosztály, elnök, Budapest
18.40–19.00 Társadalmi részvétel és civil partnerség a források elosztásában
Rajnai Gábor, Szülőföld Alap – Önkormányzati Együttműködési és Informatikai Kollégium, elnökhelyettes, Budapest

19.00 – 19.30 Az év civil szervezete díj átadása (MCSZESZ által alapított díj)
19.30 – 20.00 Szarkaláb Néptánc-együttes fellépése
20.00 – 21.00 Vacsora

December 6., szombat – SZEKCIÓTANÁCSKOZÁSOK, VITAFÓRUM

8.30 – 10.00 Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének Közgyűlése
10.00 – 11.30 Tematikus szekciók munkálatai
A plénumban bevezetett hat témakörben fognak zajlani a szekciómunkálatok
11.30 – 12.00 Szünet
12.00 – 13.30 Szakmai szekciók munkálatainak folytatása
13.30 – 14.00 Szekciómunkálatok plénum előtti kiértékelése
14.00 – 15.30 Ebéd
15.30 – 18.00 Vitafórum: A gazdasági válság hatása a civil szféra életére
Vitaindító: Csáki Rozália, Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány, elnök
Moderátor: Somai József, Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány, kuratóriumi tag

Tematikus szekciók – kerekasztal tanácskozások – műhelymunkák

1. Képzések, humán-erőforrás fejlesztés. Civil és egyházi kezdeményezések a kisközösségek fenntarthatósága érdekében

Meghívottaink röviden bemutatják szervezetük közösségépítő munkáit, elmondják, milyen emberi értékeket tartanak fontosnak a civil szervezeteknél dolgozók esetében, és, hogy szerintük hogyan kell gazdálkodni a humán-erőforrással, hogy céljainkat követhessük. Az előadások kitérnek majd azokra a nehézségekre és gátló tényezőkre, amely a munkájukat nehezítik, amikre keresik a megoldást – a résztvevőkkel együtt e szekció keretében is.

Moderátor: Varga Zoltán, Areopagus Alapítvány, elnök
Előadók:
Daray Attila, Dorcas Alapítvány, igazgató
Sárosi Arthur, Diakónia Keresztyén Alapítvány, igazgató
Móré Zsigmond-Levente, református lelkész, Pro Mocsolya Egyesület, elnök

2. Strukturális Alapok civileknek

Moderátor: Balogh Márton, Civitas Alapítvány, területi igazgató, Kolozsvár
2.1. A finanszírozó szempontjai
2.2. A pályázó civil szervezetek által tapasztalt nehézségek

3. A civil szféra és az önkormányzatok együttműködésének lehetőségei

A kerekasztal tanácskozáson részt vesznek a témát plénumban felvezető előadók is: Bodó Barna, Jenei György.
Moderátor: Bereczki Kinga, Amőba Alapítvány, igazgató, Kovászna Megye Tanácsa, tanácsos.

4. Forrásteremtés és élet a pályázatokon túl

Moderátor: Szabó István, közösségfejlesztési szakértő
Előadók:
4.1. Mi fán teremnek a Közösségi Alapítványok?
Simona Şerban, Kolozsvári Közösségi Alapítvány,
Chris Worman / Csáki Rozália, Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány,
Csathó Tibor, Egri Közösségi Alapítvány,
4.2. Cégek és nonprofit szervezetek partnersége
Csog Éva, MOL Románia, PR koordinátor, Kolozsvár
Vállalatok és civil szervezetek hatékony együttműködésének körülményei
Megjegyzés: meghívtuk a tanácskozásra Kolozsvár számos vállalkozóját, reméljük többen is el fognak jönni.

5. Nyilvánosság és társadalmi részvétel – A sajtó és a civilek együttműködése

Moderátor: Szenkovics Dezső, Agnus Média Alapítvány, elnök, Kolozsvár
Meghívottak:
Gazda Árpád, újságíró
Ferencz Amália, Agnus Rádió, szerkesztő
Mit vár el a média a civilektől a hatékony együttműködés érdekében
Mit várnak el a civilek a sajtótól

6. Önkéntesség – a civil társadalom meghatározó erőforrása

Moderátor: Egri István, Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány, önkéntes ügyintéző

F. Tóth János, Önkéntes Központ Alapítvány, szakmai igazgató, hálózati programvezető, Budapest
Az önkéntesség-menedzsment meghatározó elemei
Előadónk bemutatja az önkéntesek bevonásának módszereit, hatékony foglalkoztatásuk és megtartásuk tényezőit; mit kell biztosítson egy szervezet, hogy egy önkéntes ott jól érezze magát, elkötelezetté váljon; az önkéntesek szempontjai és elvárásai.
Az Európai Önkéntes Szolgálat a nemzetközi partnerségek szolgálatában

Reply

  • Web page addresses and e-mail addresses turn into links automatically.
  • Images can be added to this post.
  • Allowed HTML tags: <a> <p> <span> <div> <h1> <h2> <h3> <h4> <h5> <h6> <img> <map> <area> <hr> <br> <br /> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <table> <tr> <td> <em> <b> <u> <i> <strong> <font> <del> <ins> <sub> <sup> <quote> <blockquote> <pre> <address> <code> <cite> <embed> <object> <strike> <caption> <thead> <th> <param>
  • Lines and paragraphs break automatically.

More information about formatting options

CAPTCHA
This question is for testing whether you are a human visitor and to prevent automated spam submissions.
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.